05.12. Sarkvidékek
Szeretném az anyagot
Készítsünk táblázatot a következő szempontokkal:
- Név
- Elhelyezkedés
- Terület
- Éghajlat
- Felfedező
- Lakók
- Állatvilág
Játék
Programajánló
Magyar kutatók az Andokban, oázisok az Antarktiszon és egy elpostázott ujjperc története: PODCAST
Expedíciószerűség
Az Antarktiszra turistaként szinte mindenki a dél-argentínai Ushuaia kikötőjéből induló hajók fedélzetén jut el. Ezekre kétféleképpen lehet jegyet kapni. A kényelmesebb megoldás: A kedves utas hazájában beballag egy egzotikusabb célpontokkal is foglalkozó utazási irodába, és rábök a neki szimpatikus hajóra és programra, majd kifizet minimum 6-7000, de akár 20 000 amerikai dollárt is. Ebben még nincs benne a repülőjegy ára. Én a másik módszert választottam. A világ legdélebbi turistaközpontjában utazási irodák tömkelege árul jegyeket, utólag kiderült, hogy ugyanazokra az antarktiszi hajókra, amelyeket még néhány nappal az indulás előtt sem tudtak megtölteni. A siker garantált, mivel szinte naponta indulnak innét délre hajók, és szinte mindegyiken van is üres hely. 3990 dollárért kaptam meg egy kétágyas, saját fürdőszobás kabin felét a kisebb és kevésbé puccos hajók közé tartozó Antarctic Dream fedélzetén, teljes ellátással, 10 éjszakára.
Az Antarctic Dreamen ragaszkodtak ahhoz, hogy a hajót az expedíció hajójának nevezzék, és úgy általában is minél többször elhangozzon az expedíció szó, csak hogy minden utas érezhesse, a többezer dollárjáért nem egy szimpla nyaralást kap.
Az Antarktiszra látogatáshoz semmilyen fizikai kondícióra nincs szükség. Az Antarktisz esetében amúgy a "nagyon extrém dolog" azt jelenti, hogy vezetővel, libasorban felsétálni egy 150 méter magas domb tetejére. Legfeljebb térdig érő hóban. Eljutni az Antarktiszra viszont nem egyszerű dolog.
Nekem oda- és visszafelé is hatalmas szerencsém volt az Antarktiszhoz vezető Drake-átjáróval. Az ágy hol előre-hátra, hol jobbra-balra hullámzott, a reggeli svédasztaltól csak végig kapaszkodva lehetett elhozni a narancslevet, és néha nem engedtek ki senkit a rémisztően mozgó fedélzetre, és egyszer meg voltam győződve, hogy nem fogom kibírni hányás nélkül. Másnap reggel a személyzet mondta, hogy egy tizes skálán olyan hármasra saccolnák a tengerviszonyokat, bezzeg a két héttel korábbi túrán kifogtak egy kilences erősségűt, ami után a hajó pohár- és tányérkészletének felét kellett pótolni Ushuaiában.
A viszontagságos hajózás alatt az expedíció szakemberei mindent megtettek, hogy lekössék az utazóközönség figyelmét. Voltak előadások állatokról és felfedezőkről, filmvetítések bálnákról és Darwinról, valamint enyhe környezetvédő hittérítés. Ami azért elfogadható olyan emberektől, akik a világ egyik leggyorsabban melegedő vidékén dolgoznak (az Antarktiszi-félsziget átlaghőmérséklete 50 év alatt közel 3 fokkal emelkedett), és saját szemükkel látják, ahogy évről évre kevesebb a jég, új pingvinfajok jelennek meg szoktalan vidékeken, az elefántfókák pedig egyre délebbre járnak megszülni borjaikat.
Ha bálna jött a közelbe, a kapitány közelebb navigált, amikor pedig kisütött a nap, direkt lassan ment a leglátványosabb részeken. Volt hússütés a fedélzeten, a bárban pedig körülbelül húszféle viszkiből lehetett választani. Így hiába volt minden igyekezet, az élet az Antarctic Dreamen nem expedíciónak tűnt, hanem egy kicsit szűk szállodának. A nemzetközi szerződéseknek megfelelően turista nem alhat az Antarktiszon, így a napi egy-két partraszállást leszámítva a hajón töltöttem közel 11 napot.
